untitled
felsőseink
untitled
alsósaink

Híreink

Osztálykirándulás

Egy borongósan induló keddi napon útnak indult két osztályunk, haverok, barátok és barátnők. A hangulat garantált. Vonatra szálltunk is szombathelyi átszállóval irány Sárvár! A Nádasdy-várnál ahogy kell már vártak minket J A Nádasdy-család kastéllyá formált vára nagyon szép, nem csak képeslapokon, de a valóságban is! Ott egy érdekes kódkeresős feladatlap segítségével Bori kutyus kedvenc játékát kellett megtalálnunk. A feladat kapcsán végigjártuk a kiállítás termeit, és érdekesebbnél érdekesebb történelmi tudást is szereztünk. Eközben odakint megeredt az eső, de mire mi a kiállítás végére értünk, el is állt szerencsére. Kicsit fülledt meleg időben léptük át a várkaput, és indultunk kicsit játszani, levegőzni, eszegetni. Meghallgattuk a „zenélő” szökőkút harangjátékát, tollasoztunk, illetve a téren felállított játékot vettük birtokba. Utunk ezután az Arborétumhoz, ahol vezetőnk dr. Nagy László erdőmérnök volt. Az arborétum csoda szép volt, itt aztán láthattuk, hogy mekkorára és milyen széppé fejlődnek a fák és cserjék, ha szeretve gondozzák őket hozzáértő emberek. Olyan új dolgokat tudtunk meg, amin még tanáraink is elcsodálkoztak! A környezet csodás volt, és egy patak is átfolyik az Arborétum területén! Laci bácsi aztán próbálta az általa elmondott információkat belénk is sulykolni, mert időnként visszakérdezett, és visszautalt a korábban elhangzottakra. Az biztos, hogy nagyon szeretheti a munkáját, hisz nagy átéléssel és tudással beszélt róla. Amikor „tudás-túránk” végére értünk, kaptunk feladatlapot, és jöhetett a ki mit tud… Tanáraink úgy gondolták, hogy ideje kicsit hűsíteni a tudománytól felforrósodott fejünket és pocakunkat, így fagyizni mentünk. A hűsítő fagyizás után várt minket a kisvonat, amivel végigtekeregtük ezt a nagy múltú kisvárost. Láttuk a sárgán-sárosan tovafolyó Rábát (itt már egész nagy és széles!), a város régi főutcáját a patinás épületekkel, és (sajnos) csak integetni tudtunk a strandra indulóknak…Node, nyakunkon a nyár!J Kisvonatunktól és vezetőjétől búcsút vettünk a sárvári Vasútállomáson, és vonatra szálltunk hazafelé. A tartalmas nap után volt miről beszélgetnünk! Mindent egybevetve egy szép és értékes napon voltunk túl, élményekkel és mélyebb történelmi - környezeti tudással a tarsolyunkban.

Pályázatok

Korábbi pályázatok

Határtalanul 2025
Határtalanul 2024
Határtalanul 2024
Határtalanul 2023
Határtalanul 2019
Határtalanul 2019

Kiemelt pályázatunk

Határtalanul
Határtalanul

További pályázataink

Kosárpalánta
Bozsik-program